Emlékezzünk OKTÓBER 6
2004.10.11. 09:07
Szabó Zoltán - Az aradi vértanúk emlékezete
(Mélykúti vonatkozása is van a cikknek)
A Habsburg uralkodóház képviseletében a Bresciában már kipróbált ;hiéna&; Julius HAYNAU táborszernagy a világosi fegyverletételt követoen azonnal megkezdte a megtorlásokat. 1849 október 6.-án a szabadságarc dicsoséges fotisztjeit, mint valami gonosztevoket kötél általi, (PÖLTENBERG ERNO, TÖRÖK IGNÁC, LAHNER GYÖRGY, KNEZICH KÁROLY, NAGY-SÁNDOR JÓZSEF,LEININGEN-WESTENBURG KÁROLY, AULICH LAJOS, DAMJANICH JÁNOS, VÉCSEY KÁROLY), illetve négy fotisztet ;kegyelembol&; golyó általi halálra ítéltek, és végeztek ki az Aradon. (DESSEWFFY ARISZTID, LÁZÁR VILMOS, SCHWEIDEL JÓZSEF, KISS ERNO)
A véres kivégzések a magyar nemzetre, de bátran kijelenthetjük, hogy az európai közvéleményre is sokkolóan hatottak és elorevetítették az önkényuralom hosszú évtizedeit. Aki figyelemmel kíséri az utóbbi évtizedek társadalmi-politikai változásait, az tanúsíthatja, hogy az aradi vértanúk kivégzésének emléke máig kitapintható mély nyomokat hagyott népünk emlékezetében, és 150 év múltán is élo történelmi hagyományként kezelhetjük.
Az aradi vértanúk kultuszának történetét mindjárt a kivégzés napjával kell kezdenünk, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követoen a nép roppant tömegekben zarándokolt arra a helyre, melyet a zsarnokság „Golgothává avatott”. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak. „Az aradi vértanúk” címu ponyvafüzet szerint már a kivégzés napján kezdetét vette az áldozatok tárgyi hagyatékának gyujtése. Az egyre szélesebbre dagadó országos kegyelet hihetetlen boségben termelte a másodlagos emlékeztetoket, amelyek terjesztésénél már az üzleti szempontok sem hiányoztak. Sokszorosított formában számtalan ko- és olajnyomat került a piacokra, vásárokra, amelyekbol még napjainkban is találunk jó néhányat a lakószobák falain. Például Thorma János: „Az aradi vértanuk” címu festményét a nagyközönség elobb ismerhette meg sokszorosított olajnyomatos formában, mint eredetiben, hiszen politikai okokból csak 1905-ben állították ki. A konyomatok közül Gerhart Henrik: „Az aradi vértanuk” címu nyomata vált a legnépszerubbé, amit természetesen Bécsben nyomtattak. A nyomtatott emléklapok hatására a népmuvészetben is fellelhetok a vértanúhalált halt tábornokok ábrázolásai. Ezek közül külön kiemelkednek azok a Veszprém megyében készült díszbotok, ahol a pásztorfaragások hagyományos technikájával, a konyomatos képek másolásával több változatban készítettek a dísz- és sétabotokat.
A szájhagyományban rengeteg apró mozzanat maradt meg különösen a kivégzésekkel kapcsolatban. Az 1948-ban 82 éves Halász János úgy mesélte el, hogy „Kiss Ernot vállon találta a golyó, hát térdre bukott, aztán egy katona odarohant és egészen a fülébe dugta a puskát, úgy lutte le”. A szerb –vagy ahogyan a kortársak nevezték rác – származású Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztohelyre, aki a kocsin végig szivarozott. Utolsó elottinek végezték ki és Balogh Mihály kertai lakos (Veszprém megye) úgy mondta el 1947-ben, hogy ”...a hóhérját külön figyelmeztette:
„Vigyázz fattyú föl ne borzold a szakállamat! Aztán megölelte a fát. Vers is van rula:
Odalip az akasztófa közelébe,
Megöleli, megcsókolja keservibe,
Isten hozzád szabadságom keresztfája.
Érted halok, meg hazámért, nem hiába!”
Az elmondások szerint az utolsónak kivégzett Vécsey Károly aki Damjanich Jánossal köztudottan haragban volt, odament a kihülofélben lévo tábornoktársához és kezet csókolt neki. (Ezt a momentumot a törtnészek vitatják, mivel a kivégzésen jelenlévok egyike sem tesz róla említést!)
A fent idézett szövegrészlettel kapcsolatban egyértelmu, hogy az idézett szöveg „Az aradi vértanúk nótájának” egy versszaka. A népi kéziratos verseskönyvekben szép számmal található olyan kéziratos dal, amely az aradi vértanúkról szól, hiszen rengeteg költemény terjedt így kéziratos formában a szabadságharc leverése után. Sándor István, Újváry Zoltán és Mándoki László kutatásaiból tudjuk, hogy különbözo változatokban az egész országban ismerték a valószínuleg muköltoi eredetu népies dalt. A gyujtok azt is feljegyezték, hogy az ország különbözo helyein, így a Zala megyében, Szabolcs-Szatmárban, és
a Bács-Kiskun megyei Mélykúton is, a lakodalmakban éjfélkor tamburazenekari kísérettel közösen énekelték a dalt.
Ehhez kapcsolható, hogy a Csepel-szigeten található Tökölön az 1930-as években egy újonnan épült háromosztatú lakóház udvari frontján, a tornácon, másik három kép társaságában a ház (rác)horvát nemzetiségu lakói az aradi 13 vértanút is megrendelték attól a vándorfestotol, aki a vidéket járta. A mester több hónapon keresztül bentlakásosan végezte a munkát, ami már akkor is komoly kiadást jelentett. Tökölön foként katolikus vallású rác (horvát) népesség él. A két világháború között alakult egy kiváló férfikórus, ami napjainkig muködik a faluban. A rác kórus tagjai az 1930-as, 1940-es években október 6.-án a fent említett lakóház udvarán a falfestmény elott énekelték el az aradi vértanúk nótáját, természetesen magyar nyelven.
--------------------------------------------------------------------------------
Néprajzi Múzeum, 1999
|