Többnyire önkéntes belső vándormozgalom révén népesült be ismét e terület. Új lakói legelőket, gazdagon termő földeket, bővizű itatóhelyeket kerestek.
A török kiűzése utáni első (ismert) összeírás 1699-ben bemutatja, hogy a községet 21 adófizető polgár és 5 fiú lakja, állatállományát 33 ló, 38 ökör, 36 tehén, 29 borjú, 166 birka és kecske, 1 disznó képezi, földművesei 3 szőlősort, 51 hold búzaföldet és 19 hold kölesföldet művelnek. Ezek az adatok a lakosságnak inkább az állattenyésztő, mint a földművelő voltát hangsúlyozzák

E kis létszámú település a Rákóczi-szabadságharc idején újra elnéptelenedett. A XVIII. század második évtizedében, a szabadságharcot követő évektől kezdve új letelepülők jöttek a történelmi Magyarország északi, keleti, nyugati megyéiből, az Alföld kevéssé termékeny, de sűrűbben lakott területeiről. Kezdetben szinte végtelen területek adhattak szállást az állattenyésztőknek, a földműveseknek. A szorgalmas lakosság rövid idő alatt a kor színvonalán álló mezőgazdasági kultúrát teremtett, egyre nagyobb területeket vont művelés alá, állatállománya is egyre gyarapodott. A sok állatnak a dús füvet adó legelők mellett tiszta ivóvízre is szüksége volt. A terület azonban nem rendelkezett bővizű folyóval, azt csak természetes forrásvíz vagy mélyen megásott kút vize helyettesíthette. Az éltető vizet adó kútnak – forrásnak – tónak a település helyének kiválasztása szempontjából ezért meghatározó szerepe lehetett. Vízlelő hely több is akadt e vidéken. A mai mélykútiak szemében leginkább a település központja, a tóparti mélyedés vize, a Nagytó számított olyan helynek, ahol vízhez juthattak a letelepülők és az arra járók. A mai lakosok közül a legidősebbek még emlékeznek arra, hogy a XX. század első évtizedeiben a Nagytó déli részén a forrás helyén a víz felszíne enyhén mozog, s azt is tapasztalták, hogy a vízbe hajtott állatok (a lovak) elkerülték a forrást, a mozgásban lévő vizet. E forrás azonban csak igen kis tömegű vizet adhatott. A Nagytó valójában nem más, mint egy – a mai település közepén elhelyezkedő – vízgyűjtő medence, vízkészletének döntő részét mindenkor a leeső csapadék adta.
A Nagytó azonban nem lehetett az egyedüli vizet adó hely itt. A településhez közelebbi és távolabbi határrészeken több kisebb állóvíz is létezett egykor. Vizüket a már megásott kutak vizével együtt a törököt üldöző Savoyai Jenő hadserege is fogyasztotta. Hogy a több vízlelő hely közül a település miért éppen a sekély medrű Nagytó körül alakult ki, azt a tó földrajzi helye magyarázza. Mellette húzott el a Szegedet Bajával (a Tiszát a Dunával) összekötő országút, melyen többek között a sót szállították az erdélyi sóbányákból a Dunáig, majd onnan tovább az ország északi és nyugati területeire. Egy 1773-ban készített térkép pontosan ábrázolja a sószállítás legfőbb útvonalait. A Maros folyó medrével párhuzamosan megrajzolt vonalak Szegedig követik a sót szállítók útját. Itt több ágra szakadva behálózzák az Erdélytől északra és nyugatra eső országrészeket. A Baja felé tartó út Mélykúton is átvezet. A szájhagyomány szerint ezen az útvonalon közlekedő sószállítók itt, Mélykúton tartották pihenőjüket, s ezt azzal indokolták, hogy a környéken itt található a legjobb ivóvíz, amely emberi fogyasztásra is alkalmas, s az állatok szomját is oltja. A természetes módon kialakult tavak vizét az állatok ihatták, az embereket a már megásott kutak vize csábíthatta erre a pihenőhelyre.
A XVIII. században az itt megtelepülő emberek időben rájöttek arra, hogy egyik legfontosabb életfeltételük az egészséges, tiszta, iható víz. Ezt pedig maguknak kell „előállítaniuk”. Bő vízhozamú kutat – kutakat kell ásniuk. Épültek tehát a kutak. A község területén a lakóházak udvarán, a község határában felépülő tanyák gazdasági udvarán, s épültek a legelőkön is. Ezt a fejlesztést községünk elöljárósága is támogatta például akkor, amikor 1738-ban községi legelőt adott bérbe eszéki vállalkozóknak. A bérleti szerződés pontosan meghatározta a szerződő felek jogait, kötelességeit. Így:
„Dicsértessék a Jézus, Krisztus!
Mi alulírt bírák és esküttek adunk tuttára az kinek illik, hogy megegyeztünk becsületes Eszéki kereskedő Emberekkel úgy mint Sztankó Androvics és Mihály Andrásovics ő kéelmikkel. És megengedtük ű kéelmiknek itt az mi határunkban tudni illik barmoknak mezőt, a mellyet, kutat és mely kút készen vagyon, ahhoz a kúthoz tartozni fognak ű kéelmik szolgáltatni az maguk erdeikbül mink pedig elhozni Vállót, Csatornát, Venegét, Agácát, Vedret, egyszóval minden eszközét a mit a kúthoz tartozandó. És amellye száz ötven deszkát, kútra valót, tudni illik Száz deszka lészen tizenegy talp, ötven pedig tíz talp. És húsz forint készpénzül. Ez az alkú pedig lészen marhájuknak maradása a Die 13 Februárig. Anno 1738. Usqe Demeter napik, vagy ha három héttel tovább és lészen ő kéelmik Emberségeirt cselekszünk. Melj nagyobb biztonság okáeirt adunk ez leveljünket Faluszokat Pecsétjünk alatt és saját nevünkkel Sub Serib álva. Datum Mélykút die 13. Febr. Anno 1738. Fő Bíró Varga János, Eskütt Nagy Ádám, Bakó Istvány, Kordán János, Miskovcik András és sz egész Község Közönsigesen. Pecsét helye”
A szerződésben felsorolt építési anyagok felhasználásával, mélyen megásott csordakút néhány évtizeddel ezelőtt a község déli határában lévő legelőn még vizet adott. Szükséges is volt az ilyen kutakra a lakosságnak, a lakosság állatállományának, a mezei- erdei vadaknak (köztük a szarvasoknak is), s bőséges mennyiségű egészséges ivóvízre volt szüksége a községünkön áthaladó utasoknak, kereskedőknek, az itt átvonuló, illetve meghatározott ideig letelepedő (pihenő) hadaknak.A mélyen megásott, bőséges mennyiségű ivóvizet adó kút katonai fontosságát II. József korában hadmérnökök által készített térképek is igazolják. II. József az 1782 – 1785 közötti időben elkészíttette a birodalmához tartozó Magyarország első katonai térképét. Mélykút községet ezek a térképrajzok az 1783-as állapotában ábrázolják. A hadmérnökök rendkívül pontos munkát végeztek. A község tájolását, alaprajzát, utcáinak helyzetét, méreteit a mai valóságnak is megfelelő alapossággal rögzítették. Hasonló gondossággal rajzolták meg községünk határát, benne mindazt, ami katonailag fontos lehet: a szántóföldeket, a legelőket, a tanyákat, s az egész térségben az ivóvizet adó mélyen megásott kutakat. Számtalan gémeskút rajzát fedezhetjük fel ezen a térképen. Mindaz megtalálható rajta, ami az állam, a hadse-reg, a lakosság számára fontos. Létezésükkel e kutak talán településünk elnevezését is magyarázzák. Ezt a véleményt erősíti a „Földrajzi nevek etimológiai szótára” is, amely:
- Bakonykúti címszó alatt összesen 28 olyan települést sorol fel, ahol a szóösszetétel utótagja a kút főnév. Közöttük találhatjuk Mélykút nevét is. A felsorolt településnevekhez ezt a magyarázatot adja a könyv: „A vidék vízben szegény, s a kútnak nagy volt a fontossága.”
- A Mélykút címszónál ugyanebben a szótárban ezt a magyarázatot kapjuk: „A települést egy mély aknájú kútról nevezték el
A XVIII. században letelepedett – újratelepült lakosság újra és újra megszervezte a maga közigazgatását. Elöljárósága – elődeit követve, a kor szokásaihoz igazodva – községi pecsétet is használt. A pecsétet úgy szerkesztették meg, hogy jelképei – motívumai az írástudatlanok számára is követhetőek legyenek. A település létezése szempontjából alapvetően fontos jelképet kerestek ezért, és találtak is. Ennek a pecsétnek a leírását találta meg Thaly Kálmán, s a Századok c. folyóirat 1869-ben kiadott számának 573. oldalán be is mutatta: „…kávás kút, félkör alakú fedélzettel, melynek csúcsán szélzászló, míg lefelé kötélszáron veder lóg róla. A káva mellett a pajzs jobb oldalán vályú, melyből agancsos szarvas iszik.” A falu neve a pecséten: „MÉLY KUTH”.
E leírás motívumai jelennek meg – a ma már hivatalosan is használt – címerünkön kissé újrafogalmazott formában. Ez az újrafogalmazás egyértelművé teszi: a pecsétrajz és a címer rajzolatai nem egy időben keletkeztek, de a címer megformálását megelőzte a pecsétrajzolat létrejötte. A pecsétrajz címerré fejleszté-sére, némi átfogalmazására – bizonyára – az 1848-as centenáriumi megemlékezések adtak alkalmat 1943-ban. 100 évvel korábbi események emlékét a község akkor egy emlékmű megépítésével ünnepelte, s az emlékművön helyezte el címerét is, amelyet a lakosság az első pillanattól kezdve elfogadott.

Az ábrázolás motívumai
a pecsétrajzon: a címeren:
- kávás kút félkör alakú fedélzettel - kávás kút, négyzetes fedélzet
- csúcsán szélzászló - csúcsán szélzászló, itt már nemzeti színekkel
- lefelé kötélszáron veder lóg - kötélszáron veder, a kút mellé állítva
- a víznyerés eszköze: a kötélszáron lógó veder - a kerekes kút szerkezete
- vályúból agancsos szarvas vizet iszik - vederből iszik a szarvas
- a falu neve: MELY KUTH - MÉLYKÚT
- évszám: nincs - 1716

Az újrafogalmazás az eredetitől lényegi eltérést nem mutat. Ami változott, azt talán a következőkkel lehetne indokolni:
- a pecsét és a címer keletkezése között nagyobb időbeli távolság lehetett (200 év?),
- az eltelt idő alatt fejlődhetett pl. a víznyerés technikája: kötélszáron lógó veder húzogatásának a technikáját felváltotta a kerekes kutak, netán a gémeskutak alkalmazása,
- az eltelt idő alatt megváltozott az ország hivatalos nyelvhasználata is. A régies nyelvi forma (MELY KUTH) helyére a megújított magyar nyelvi forma (MÉLYKÚT) lépett.
Mindkét ábrázolás többségében realisztikus elemeket tartalmaz, de romantikus vonás is előfordul köztük. Ez a romantikus vonás a szarvasmotívum. Az agancsos szarvas megjelenítése természetesen realisztikus is lehet, hiszen ivóvízhez e térségben a vadon élő állatok is hozzájuthattak. Romantikussá akkor változott, amikor mondabeli, valóságot nélkülöző „magyarázattal” társult a kép. Ilyen belemagyarázás: a pecsétrajz és a címer szarvasmotívuma Mélykút eredet-mondáját tartalmazza. E meggondolás szerint: ahogyan Hunort és Magyart a csodaszarvas vezette hazánk területére, ugyanúgy Mélykút címerének szarvasa-ivóvízre szomjasan – a mélykútiakat vezette a vizet bőségesen szolgáltató mély kút környékére. Ez az elképzelés azonban könnyen cáfolható a pecsét és a címer ábrázolásával is. Vajon tényleg a szarvas vezette ide a letelepülő – újratelepülő mélykútiakat? Korántsem. Thaly Kálmán 1869-ben – a már idézett – leírásában ezt írja: „…A káva mellett a pajzs jobb oldalán vályú, melyből agancsos szarvas iszik.” Címerünkön: agancsos szarvas a kerekes kút mellett elhelyezett vederből vizet iszik. A leírás is, az ábrázolás is egyértelmű: a letelepült, a gazdálkodó embertől a vadon élő állat (a szarvas) kapja az ivóvizet. Az ember teremtő munkája vonzza – a kevés természetes vizet adó tájon – a vízre szomjas vadat.
Mire utal a címeren szereplő 1716-os évszám? Biztosan nem a címer keletkezési idejét jelzi. Későbbi időpontban alkották meg azt, akkor, amikor Magyarország történelmi helyzete lehetőséget teremtett rá. E lehetőség kapuját 1716 nyitotta meg. Igaz, a címeren szereplő évszámnak Mélykúttal való kapcsolatára utaló forrásra még nem találtunk. Csupán elképzeléseink vannak arra, hogy miért éppen ez aidőpont szerepel címerünkön. Feltehető, hogy nemcsak Mélykút, hanem e térség egésze számára hozott békét, megnyugvást, létbiztonságot, kiszámítható jövőt. 1716 ugyanis a török végleges távozását jelentette országunkból. Savoyai Jenő 1697-es zentai győzelme után még jelentős magyar-országi területek maradtak a török kezén, ugyanis az 1699. évi karlócai béke a török kezén hagyta a Tisza-Maros közét Temesvárral, valamint néhány védelmi szempontból fontos végvárunkat. A török azonban 1697-es veresége után – új erőre kapva – folytatni akarta hódító politikáját. Itt, hazánk területén is próbálkozott. 1716 áprilisában már a karlócai béke megszegésével vádolhattuk. Nem is késett az ellencsapás. A császári hadsereg élén most is Savoyai Jenő herceg állt, aki hadseregével két fényes győzelmet aratott a törökön. 1716 augusztusában Péterváradnál, szeptember-októberében Temesvárnál diadalmaskodott. Temesvár felszabadításával véget ért a Bánság 164 éves török megszállása. E két győzelem után még ez évben (1716-ban) Pancsova és Újpalánka is felszabadult, s ezzel teljessé vált a török kiűzése hazánkból. Az 1716-os katonai győzelmek Bács-Bodrog vármegye számára megnyugtató eredményeket hoztak. A békés életkörülmények kialakulását biztosító, nyugalmas területté alakulhatott át vármegyénk. Lényeges: Bács-Bodrog vármegye egyik oldala sem határos a továbbiakban a Török Birodalommal! Az 1716-os katonai győzelmeket további sikerek követték. Talán ezek a sorsfordító sikerek nyitottak kaput a hadak által többszörösen feldúlt területek újranépesedése előtt, s ekkor kezdődött meg a mai Mélykút – kezdetben még nagyon gyéren, szórványosan történő – lakott hellyé alakulása. Az újjászületésnek ezt a lehetséges kezdetét jelezheti címerünk 1716-os időadata.
Hivatalos címere a községnek a legutóbbi időkig nem volt, a lakosság azonban annak tekintette a falu 1848-as emlékművén elhelyezett domborművet. Ezt a lakossági állásfoglalást szentesítette a község képviselő-testülete 1991. január 10-én hozott határozatával. Mélykút jelképe, címere hivatalosan is megszületett ekkor.
Hogyan is keletkezik a címer (amely lehet magánszemélyek vagy testületek állandó jelvénye)? Erre a kérdésre a szakirodalom adja meg a választ: „A címer… pajzsra van festve, és fontos ismérve, hogy szokásjog vagy királyi adomány biztosítja elismertségét.” Nos, Mélykút címerének a keletkezésében mind a két motívum felismerhető:
a) a címer alapját jelentő pecsét eredetileg hivatalos, szabályos „királyi” lehetett,
b) a pecsétrajzot a lakosság címerként is használni kezdte, a szokásjog alapján magáénak tekintette. Rajzolatához, használatához hozzászokott. Az 1848-as emlékművön 1943-ban elhelyezett címer a község részévé vált, s a lakosság igen hevesen ellenáellenállt újrafogalmazásának szándékával is.
Mélykút hivatalos címere – jelképe 1991. január 10-től a szarvasmotívummal díszített címerpajzs. Mélykút képviselő-testületének „királyi adománya” tehát hagyományainkra épülő 1991-es határozata.

Novok Rostás László

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés