Az Új vírus
mijo 2009.10.04. 21:26
A
A védőoltás vagy az influenza veszélyesebb? - Az orvosok is megosztottak
Cikk továbbküldése e-mailben:
Kedd óta már a legtöbb háziorvoshoz megérkezett az ingyenes H1N1 elleni oltás. Viszont csak kevés krónikus beteg kérte a beadatást. Két hét múlva pedig már bárki megveheti, és beoltathatja magát a védőanyaggal. De valóban szükségünk van-e rá? Hogy döntse el valaki, hogy neki kell-e? Kire hallgasson? Érvek és ellenérvek
Forrás: Hírszerző
Cikkünk írásához nagyjából egy tucat házi- és kórházi orvossal beszéltünk, akiktől azt szerettük volna megtudni: ajánlják-e betegeiknek az (A) H1N1 elleni vakcinát, illetve hogy ők maguk beoltatják-e magukat és családjukat. Az orvosok mindegyike szkeptikus volt, egy részük inkább ellene, másik felük még így is inkább mellette volt.
Mindez jól mutatja, hogy bár az oltási kampány egyértelműen a vakcina mellett teszi le a voksát, az orvosok nem egységesek a kérdésben. A Webdoki.hu-n például a doktorok 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem veszi fel az oltást, 9 százalékuk biztosan felveszi, a többiek pedig még gondolkodnak.
Gyerekeknek mindig
Egy zuglói háziorvos például azt mondja, csak azoknak a fiataloknak javasolja majd az oltást, akik sokat járnak közösségbe, de sem az időseknek, sem a krónikus betegeknek nem, mert nekik kisebb az esélyük arra, hogy elkapják a betegséget.
"Orvos nem mondhatja, hogy ellenzi az oltást, de ha a betegek megkérdezik a véleményemet, elmondom, mit gondolok" - mondja egy budapesti doktornő. Ő - hasonlóan a zuglói kollégájához - a középkorú, illetve idősebb korosztálynak nem ajánlja az oltást, mert "legfeljebb ha tíz százalékuknak van esélye arra, hogy megkapják a vírust, azaz speciális indikáció nincsen az oltásra". Az orvos szerint valamennyi oltásnak vannak szövődményei, "ám ezekkel már nem a család-, hanem a kórházi orvosok találkoznak".
Azt is mondja, erről az oltásról azonban még nagyon keveset tudnak, így az esetleges szövődmények is később jelentkezhetnek majd. "A védőoltás beadása egy amúgy veszélyeztetett csoportnál, ha az kiváltja a betegséget, súlyos következményekkel járhat" - mondja. Azt azonban ő is hozzáteszi: a gyerekeknél indokolt lehet minden esetben az oltás, hiszen az ő immunrendszerük még nem olyan ellenálló, mint a felnőtteké. A terhes nőknek viszont nem javasolja a vakcinát.
"Azon egyszerű oknál fogva, hogy velük semmilyen vizsgálatot nem végeztek. Amúgy is csak szigorú feltételek mellett kaphatnak bármilyen gyógyszert. Erről az oltásról még az egészséges immunrendszerűeknél sem tudni pontosan, milyen szövődményekkel jár, hát még az állapotosoknál. Nem tudjuk, lesznek-e kései szövődmények, és ha igen, azok milyen hatással lehetnek a magzatra vagy az anyára" - véli egy másik orvos. Összességében azt mondja: inkább a prevenció pártján áll, mint az oltásén.
Késői szövődmények?
A vakcinát gyártó Omninvestnél korábban már az esetleges mellékhatásokkal kapcsolatban azt mondták: az oltás helye pirossá válhat, néhány napig érzékeny lehet. A klinikai vizsgálatokon ritkán előfordult, hogy hőemelkedést mértek az oltás beadása után, jelentkezhet fáradtságérzet, rossz közérzet, fejfájás, verítékezés. Szintén hivatalos közlés szerint az oltás mellékhatásainak kockázata jóval kisebb, mint a fertőzés szövődményeinek.
A doktorok egy része viszont nincs meggyőződve a klinikai vizsgálatról sem. A szkeptikusok kevésnek tartják az egy hónapos klinikai vizsgálatokon tesztelt 120 embert. "Mi van, ha egyes mellékhatások csak mondjuk minden ezredik embernél jelentkeznek, és nem egy hónapon belül, hanem mondjuk fél év múlva?" - teszi fel a kérdést az egyik lapunknak nyilatkozó orvos. Szerinte a vírus az esetek nagy többségében nem okoz súlyos betegséget, "akkor meg minek kockáztatni a mellékhatásokat?".
Egy másik, fővárosi kórházban dolgozó infektológus úgy látja: senki nem vette a fáradtságot, hogy a vakcina terhességre gyakorolt hatását megnézze. Azaz: sem azt nem vizsgálták, hogy mi történik, ha valaki beadatja az oltást, majd terhes lesz, sem azt, ha már eleve állapotosan kapja meg a vakcinát. Az orvos határozottan nem ajánlja ezért a vakcinát ennek a csoportnak.
A gyártó szerint viszont szigorú szakmai előírások miatt nem végeztek klinikai vizsgálatokat terhes nőkön, de az állatkísérletek nem mutattak magzatkárosító hatást. A nemzetközi szakirodalom egyébként egyetért abban, hogy egy influenzafertőzés összehasonlíthatatlanul nagyobb eséllyel károsíthatja a magzatot, mint az oltás.
Egy másik fővárosi háziorvos azt mondja: "senkit nem beszélek rá, és le sem arról, hogy oltassa be magát". Ő azon a véleményen van, amíg nem tisztázzák végérvényesen, ki vállal felelősséget az esetleges mellékhatásokért, nem várható el, hogy ajánlják a vakcinát. "Ez egy új szer, nem kötelező oltás, ráadásul homályosak az eredmények és tapasztalatok sincsenek."
A termékfelelősség egyébként a gyártót, a védőoltás szakszerű alkalmazásának felelőssége az oltó orvost terheli.
|