Mélykútról indultak

Kulákok védőszentje
Beszélgetés az 1958-ban kivégzett Szobonya Zoltán özvegyével és három leányával
2009. október 24. 00:00

Fáy Zoltán
A kecskeméti börtön udvarán 1958. szeptember 29-én reggel fél hétkor akasztáshoz készültek. Az elítélt a messze földön ismert és tisztelt jánoshalmi ügyvéd, Szobonya Zoltán volt.
Bár a tárgyalás során világosan bebizonyosodott ártatlansága, a „katonai irányítás megszervezése” vádjának tarthatatlansága, a kádári megtorló gépezet a félelem légkörét akarta megteremteni, és ehhez börtönökre és akasztófákra volt szükség.
 

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel

Szobonya Zoltánné: Mélykúton én voltam a Katolikus Leányok Országos Szövetségének vezetője. Egy összejövetelünkön találkoztam először Szobonya Zoltánnal. Amikor belépett a terembe, és meglátott messziről, azt mondta közös ismerősünknek: ez a szőke kislány lesz a feleségem. Nekem is megtetszett, szerelem volt első pillantásra. Nagyon gazdag lelkű ember volt, szépen tudott „mulatni”, úgy, mint Jávor Pál a régi filmeken. Nagyon tudott szeretni, és szerette az életet, a családját, a barátait. Másnap már tizennyolc szál piros szegfűt küldött, mert tizennyolc éves voltam. 1942-ben házasodtunk össze, nagyon szerettünk volna gyereket, de csak kilenc évre született meg az első lányunk. Boldog házasságunk volt, mindig kimutatta a szeretetét. Háború volt, 1943-ban bevonult katonának. Megjárta még a Don-kanyart is. Vigyázott a katonáira, haza is hozta őket. A háború végén tartalékos főhadnagyként került orosz hadifogságba, és csak két és fél év múlva, az államközi megállapodás eredményeként, 1947-ben jöhetett haza.
Magyar Nemzet: Mi volt Szobonya Zoltán munkája, amikor nem katonáskodott?
Szobonya Csilla: Mielőtt bevonult volna, édesapám a közigazgatásban dolgozott, és amikor hazaérkezett, akkor is ezt folytatta, amíg lehetett: 1949-ig Jánoshalmán volt főjegyző. Amikor a bizottság vezetőjeként 1948-ban nyílt szavazáson az egyházi iskolák államosítása ellen voksolt, ki kellett lépnie a közigazgatásból. Ezután Dénes Dániel jánoshalmi ügyvéd irodájában dolgozott. Minden kisemberen segített, aki hozzá fordult, és nemcsak jogi segítséget igyekezett nyújtani, hanem emberileg is keresett megoldást a legkülönfélébb problémákra. Ezért szerették. Jól emlékszem arra, mennyire vártuk esténként, hogy végre hazaérkezzen, de a rászorulók tavasszal és ősszel már ott ültek az udvarunkban. Ilyenkor először nekik próbált segíteni, velük beszélt, hallgatta meg a panaszaikat. Bizony nem voltunk boldogok ettől a népszerűségtől, mert tudtuk, hogy kevesebb ideje lesz velünk játszani. Mégis nagyon harmonikus gyerekkorunk volt.
Szobonya Zoltánné: A férjem rengeteget dolgozott, Jánoshalma és Mélykút parasztságán igyekezett segíteni abban az időben, amikor egyre több kulákper volt. Egyik védencét például azért állították bíróság elé, mert a beszolgáltatásnál véletlenül nemcsak a gabonazsákot szórta ki a szekeréről, hanem odaöntötte az egyik ocsúval telit is. Rögtön lefogták, megbilincselték a szerencsétlen embert, és szabotázs vádjával bíróság elé állították. A felesége szaladt hozzánk, hogy doktor úr, segítsen, csak maga tud valamit tenni.
Szobonya Emőke: De ennél sokkal súlyosabb ügyei is voltak: több mint háromszáz családot mentett meg a kitelepítéstől. Jánoshalmán ma is sokan emlékeznek rá, pedig már több mint ötven éve, hogy kivégezték. Nemrég kaptunk egy levelet Mélykútról, amelyből ilyen félszáz éves tragédia körvonalai rajzolódnak ki: valaki nem akarta a tanyáját beadni a téeszbe, és nemcsak őt magát, de még a feleségét is letartóztatták. A három gyerek egyedül maradt otthon. A nagymama jött lélekszakadva édesapámhoz, hogy segítsen, ő azonnal ment is, de csak a feleséget tudta kihozni a börtönből, a gazdánál annyit ért el, hogy fél évvel kevesebb börtönbüntetést szabtak ki rá.
Szobonya Csilla: Megfigyelték, jelentéseket írtak róla. A Történeti Hivataltól sikerült kikérnünk az édesapámra vonatkozó ÁVH-s jegyzőkönyveket, feljegyzéseket, jelentéseket. Az egyik 1955-ös jelentésben az áll: „Mélykúton úgy ismeretes, mint a kulákok védőszentje. A község kulákjainak ügyeit ő intézi.”
Magyar Nemzet: Így érthető, hogy a forradalom idején az események sűrűjébe került.
Szobonya Tünde: Pedig ezt igyekeztek megakadályozni. 1956. október 26-án Jánoshalmán is szervezkedni kezdtek az emberek, és a település kommunista urai „preventív” okokból édesapánkat azonnal letartóztatták, nehogy az események élére álljon. De még aznap délután hatalmas tömeg gyűlt össze, és kiszabadították. Rögtön beszédet mondott a tanácsháza előtt. A tömeg másnap ledöntötte a szovjet emlékművet, és új tanácsot kívánt választani. Ám ez a választás meglehetősen manipulált volt, s így a tagok sem nagyon változtak meg, ami miatt másnap öt-hatszáz fős tömeg követelt tiszta választásokat. Ekkor negyvenkét fős új tanácsot választottak meg, az elnök Fekete Béla lett, helyettese Bauer János – mindketten jánoshalmi parasztemberek. Édesapánkat pedig, mint jogvégzett embert, titkárnak választották, és ő lett az intézőbizottság elnöke is. A jog eszközeivel dolgozott, mindenkit viszszafogott a bosszútól, önbíráskodástól, és ezt beszédeiben is hangsúlyozta. Október 28-án a tömeggyűlésre vezényelt katonákat is megszólította, kérve őket, hogy ne lőjenek, hiszen ők is magyar emberek. Jánoshalmán így vértelenül győzött a forradalom.
Szobonya Csilla: És beszédeket mondott a környező településeken is, a jánoshalmi, október 28-i beszéde előtt Mélykúton is beszélt, a forradalmi bizottmány megválasztása előtt, és másutt is: Kunfehértón, Borotán. Az emberek pedig hallgattak rá – később, a per során ezt fel is hozták ellene. Emellett részt vett a közigazgatás szervezésében, hiszen ehhez értett. Az volt a célja, hogy a községek a létszámuk arányában vegyenek részt a megyei bizottságokban. Semmit nem szüntettek meg, amit az emberek meg akartak tartani: szavaztak a téeszek megszüntetéséről vagy megmaradásáról. Csak az erőszakos tagosítást törölték el azokon a területeken, ahol a földek nem voltak megművelve. A budapesti forradalmároknak két teherautó élelmiszert küldtek. Amikor a pártok újjászerveződtek, édesapám még a kommunisták újraalakulását is engedélyezte. Ő maga a Kisgazdapártba lépett be.
Magyar Nemzet: Meglett az eredménye a demokratikus forma megteremtésének?
Szobonya Emőke: Igen, a jánoshalmi demokrácia olyan erős volt, hogy semmilyen erőszakos megmozdulásra nem került sor, a jogos indulatok ellenére még egy pofon sem csattant el.
Szobonya Zoltánné: Én ott voltam, amikor megérkeztek a gazdák, és sorolták, hogy kiken vesznek elégtételt. De a férjem azt akarta, hogy a forradalom tiszta legyen, és nem engedte az önbíráskodást. Azt mondta a gazdáknak, hogy mi, magyarok, nagyon kevesen vagyunk, mindenkire szükségünk van, és nem tapadhat a kezünkhöz vér. A közbiztonság érdekében ő javasolta a nemzetőrség megszervezését.
Magyar Nemzet: Az oroszok elleni védelmet is meg tudta szervezni?
Szobonya Csilla: Amikor Nagy Imre felhívása elhangzott a rádióban, Jánoshalmán, a tüzérlaktanyában is kiadták a parancsot a mozgósításra, és körülbelül száznyolcvan önkéntes jelentkezett. Tüzérségi állásokat építettek ki a laktanya körül és Jánoshalma bevezető útjainál. Édesapám mint a forradalmi bizottmány elnöke egyetértett a mozgósítással, de amikor délután négy órakor hallották, hogy Kecskemét és Kiskunhalas elesett, elrendelték a leszerelést. Nem lett volna értelme az ellenállásnak. Az önkéntesek leadták fegyvereiket, és Jánoshalma, valamint az egész környék harcok nélkül vészelte át a szovjet inváziót. November 7-én megjelentek az orosz csapatok, édesapám várta őket a községházán, egyedül. Az oroszok vezetője ekkor köszönetet mondott neki a rendért. Decemberben azonban már elfogták, többször kihallgatták, megverték, megfélemlítették.
Magyar Nemzet: Miért nem menekült el? Nem számított arra, hogy elfogják?
Szobonya Zoltánné: Amikor először jöttek a férjemért, épp a gyerekekkel játszott lefekvés előtt. Zörgettek, én pedig kiabáltam neki, hogy Zoli, menekülj, majd kinyitottam a kaput. Amíg beengedtem a katonákat, a férjem átugrott a kerítésen, és elmenekült a harmadik szomszédhoz. A gyerekeket kiparancsolták az ágyból, és egyenként kihallgatták őket, hogy hol van az apjuk. Mindegyik azt mondta, hogy nem tudják. Amikor elmentek, átmentem a férjemhez, vittem neki pénzt, és könyörögtem, hogy menjen át a határon. Az ellen se lett volna semmi panaszom, ha mindannyiunkat elvisz, de ő nem akart elhagyni minket, ahhoz pedig túlságosan veszélyesnek ítélte a helyzetet, hogy az egész család emigráljon, hiszen a határon már járőröztek. Egész éjjel sírva imádkoztam, hogy menjen, és reggel megtudtam, hogy ott van a szomszédban. Itt maradt, nem tudott elmenni.
Szobonya Csilla: Édesapám azt mondta, hogy mindenért vállalja a felelősséget, hiszen senkinek nem ártott, a hazáját szolgálta, a demokráciát akarta megteremteni. Mégis elfogták, egész csapat katona jött érte. Soha életünkben nem fogjuk elfelejteni, amikor utoljára láttuk édesapánkat: gúzsba kötve, keze megbilincselve és a lábához láncolva. Szinte földig hajolt, ahogy ment a rabszállító autóhoz.
Magyar Nemzet: Többet nem is találkozhattak vele?
Szobonya Zoltánné: De igen. Az első alkalommal, amikor beszélőre mehettem, akkora tömeg volt, olyan sok embert lefogtak, hogy a hangzavarban nyugodtan tudtunk beszélni. Akkor mondta, hogy az elfogása után összeterelték őket, és ostorral verték a védtelen embereket. Aki aláírta, hogy besúgó lesz, azonnal szabadult. De a férjem azt mondta, hogy csináljanak, amit akarnak, de becstelen emberré nem válik. Akkor igazat adtam neki. Nagyon nehéz időket éltünk át. A barátok csak éjszaka mertek hozzánk jönni, az utcán sokan még köszönni sem mertek.
Magyar Nemzet: Az ítélethirdetés után is bemehetett még hozzá?
Szobonya Zoltánné: Én még igen. A másodfokú ítélet után elvittem hozzá a kislányainkat, hogy elbúcsúzhassanak az apjuktól. A Kozma utcai börtönben azonban megdöbbentő kíméletlenséggel közölte egy börtönőr, hogy a maga „kölykei soha nem fogják már látni az apjukat”, és nem engedték be a gyerekeket. De én bemehettem hozzá; megbilincselve állt a rács mögött, őrök vették körbe. Akkor mondta, hogy nyugodjak bele az ítéletbe, biztosan végre fogják hajtani, mert a megyében őt szemelték ki erre. Széttárta a kezét, úgy mondta: mivel nem tudtam itt hagyni a hazámat, meg kell halnom.
Szobonya Tünde: Édesapám jogászként pontosan tisztában volt az „igazságszolgáltatás” működésével, tudta, hogy ezt a koncepciós ítéletet nem kerülheti el. A halálos ítéletet mind első, mind másodfokon katonai irányítás megszervezéséért hozták meg ellene. A katonákat pedig bűncselekmény hiányában felmentették. Emberéletben ugyan nem esett kár, de a vádirat szerint ha jöttek volna az orosz csapatok, akkor fegyveres öszszetűzésre került volna sor. A cinikus vádiratból az is világosan látszik, hogy az ügyész pontosan tisztában volt mind a vád hazugságaival, mind édesapám különleges képességeivel, megalkuvásmentes következetességével. Ez szerepelt a második vádiratban: „Nézeteinek szenvedélyes vallása s az ezek mellett való határozott kiállása állandó jellegű lelki tartalom… hajthatatlanul vallott életelvekkel áll a bírósággal szemben.”
Magyar Nemzet: A másodfokú ítélet után már semmit sem lehetett tenni?
Szobonya Zoltánné: Mindent megpróbáltam, hogy a kegyelmi kérvényt elfogadják. Elmentem Grősz József kalocsai érsekhez, hogy segítsen. Grősz írt egy levelet Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének a kegyelmi kérvényt támogatva, amelyet én vittem Galyatetőre, mert ismeretségeim révén megtudtam, hogy ott tölti szabadságát. Dobi hosszasan elbeszélgetett velem, és megígérte, hogy intézkedni fog. Persze nem tett semmit. És amikor később felhívtam telefonon, azt mondta, hogy a férjemet már régen kivégezték. Hiába mondtam, hogy nem végezték ki, tudom, hogy él. Később ismét elmentem a Parlamentbe, jelentkeztem a portán, hogy Dobi elvtárstól hoztam fontos üzenetet Galyatetőről. Azonnal beengedtek, mert tudták, hogy ott van, és ekkor közölték velem, hogy elutasították a kegyelmi kérvényt. Önkívületi állapotban botorkáltam ki az épületből, és csak a Keleti pályaudvarnál tértem magamhoz, amikor egy ismerős rám szólt. A kecskeméti börtönből telefonáltak édesanyámnak, aki a gyerekekre vigyázott otthon, hogy menjek be a férjemhez, mert addig nem hajtják végre a halálos ítéletet, amíg velem nem találkozott: ez volt az utolsó kívánsága. Ilyen hatalmas különbség volt a budapesti és a kecskeméti börtön között. Elmentem a Szent Rita-templomba, meggyóntam és megáldoztam. A gyóntatóm azt mondta, legyek erős, mert a jóistennek még terve van velem, fel kell nevelnem a gyerekeket. Még aznap bementem a börtönbe, és elmondtam a férjemnek, hogy az Úr Jézus kegyelmét hoztam neki, hogy ő kísérje el utolsó útjára. Megcsókoltuk egymást, és csak annyit mondott: köszönöm.

Az égő New York-i torony fölött repült

               Csorba Domonkos ferences atya hazatért

Decemberben lesz hetvenkét éves. Több évtized után a közelmúltban telepedett haza Amerikából. De honnan indult az ön életpályája?

Manhattan - tornyok nélkül
 

- Bácskában, Mélykúton születtem, földműves családban. Az elemi iskola elvégzése után húszéves koromig magam is a földeken dolgoztam. Később behívtak katonának, majd esti tagozaton Baján, a Türr István Közgazdasági Technikumban tanultam tovább.

Fiatal szerzetesként a szülőkkel és testvéreivel
 

1953 őszén Kiskőrösre vonultam be, majd gazdasági beszerző lettem az Üllői úti laktanyában, később Budán, a Bem szobornál lévő Táncsics laktanyában szolgáltam írnokként. 1955. november 19-én szereltem le. Elöljáróim közül azok, akik a forradalom oldalán részt vettek 1956-ban, legtöbbjük életével fizetett, mert utána kivégezték őket. Elsősorban ezek a tisztek adták a fegyvereket a forradalmárok kezébe.

Negyvenéves papi jubileumát New Yorkban ünnepelte
 

Leszerelés után egy konfekciós ruhákat árusító vállalat elosztó raktárában dolgoztam Baján, miközben esti tagozaton tanultam. Szüleimet kulákoknak minősítették, a középiskolába is úgy sikerült bejutnom, hogy valaki beiratkozott, aki nem kezdte meg tanulmányait, én pedig "ott felejtettem" magam helyette. Bevonulásom előtt huszonnégy holdat elvettek szüleimtől, s a maradék tizenkét holdon gazdálkodtak; mire visszatértem, nem maradt egyetlen barázda földünk sem.

Templom és felhőkarcoló: a Szent Patrik-székesegyház New Yorkban
 

Hogyan lett ferences szerzetes?

- 1957-ben érettségiztem, s jelentkeztem ferences szerzetesnek. A noviciátus Esztergomban volt. Akkoriban évente két szerzetesnövendék felvételét engedélyezte az állam, társam a néhány éve elhunyt Bozóki István volt.

1944-ben már ministráltam a bajai ferenceseknél. Emlékszem, a föltámadási körmenetkor fehér kesztyűs horthysta rendőrök álltak sorfalat... A katonák a fél kilences misére jártak, trombitaszóval... még az orosz világ előtti időkben. Hűségesen jártam az atyákhoz, míg el nem hurcolták őket 1950-ben.

1957-ben eléggé bizonytalanná vált az élet idehaza. A szerzetesrend bizonyos védelmet jelentett, s 1962. június 17-én Szabó Imre püspök úr pappá szentelt. Az akkori házfőnök, Zsigmond atya ajánlotta: tegyem le személy- és teherkocsira az autóvezetői vizsgát, hogy ha utcára tesznek bennünket, legyen mihez kezdenem...

Ez szerencsére nem következett be...

- Két évig nevelő voltam az esztergomi gimnáziumban, úgynevezett prefektus. Akkor az állam egy olyan rendelkezést hozott, mely szerint csak diplomás tanár lehet nevelő. Több atya, így Iglói Ignác, Veres Géza és mások jelentkeztek az egyetemre, nekem azonban mindig az volt a vágyam, hogy lelkipásztori szolgálatban tevékenykedhessem.

1968-ban nyílt - akkor már hivatalos - lehetőség arra, hogy kikerüljek az Egyesült Államokba, ahol a Kapisztrán provinciának működött egy leányprovinciája, úgynevezett custódiája. Öt-hat magyar plébánia tartozott hozzá, gyönyörű lelkigyakorlatos házzal, melyhez száz hold terület kapcsolódott, csodálatos fenyőfákkal. Füzér Julián atya nevéhez kötődik ennek megteremtése. A custódia 1922-ben jött létre. Peéri Bonaventúra, szegedi házfőnök amerikai lelkigyakorlatos útja során körbejárta a magyar plébániákat. New Yorkban az akkori magyar Szent István-templom plébánosa esztergomi tanár volt, aki haza akart térni. A helyi érsek hajlandóságot mutatott a plébánia átvételére. Ám a magyarság létszáma egyre nőtt, s az 1920-as évek második felében elkészült Peéri Bonaventúra kezdeményezésére a Szent István-templom. S mert a telek drága volt, a templom fölé építették a nyolcosztályos iskolát, majd sikerült a templom mellett lévő házat, illetve telket megvásárolni, s így ma a nagyrészt külsőbb városrészekben lakó magyarok vasárnaponként ott tudnak parkolni.

Hogyan terjeszkedett az amerikai ferences leányprovincia?

- Előbb a fontosabb városokban voltunk jelen, New Yorkban, New Brunsvickban, Roeblingben - ez inkább szlovák-amerikai, de az alapításkor, 1922-ben még sok magyar is élt ott -, Flintben, Milwaukee-ban, majd 1950-ben már Winnipegbe is eljutottunk, 1974-ben pedig elkészült a csodálatosan szép Szent Kereszt-plébánia Detroitban. Én lettem ennek első magyar ferences plébánosa. 1974. május 23-án, urunk mennybemenetelének ünnepén Mindszenty József is ellátogatott hozzánk. Több ezer ember fogadta.

Detroitban nyolc évig, 1982-ig voltam plébános, közben, 1975-ben megszereztem az amerikai állampolgárságot is a magyar mellett. Az ottani magyar rádióprogramban rendszeresen mondtam szentbeszédeket, később, New Yorkban a televízió magyar adásában is sajtóapostolkodtam. Majd lekerültem Roeblingbe, az anyaházba, ahol guardián lettem. Ekkor csatlakozott hozzám Mustos István piarista atya, s rendszeresen utaztunk: szentmisét mondtunk a washingtoni és baltimore-i híveknek, ahová általában havonta egyszer jutottunk el.

1979-ben megválasztottak a kinti magyar közösség főelöljárójának. Akkoriban harminchét magyar ferences élt ott. Sokan köztük - már idősebbek - a kommunista hatalomátvétel után Kínából kiűzött szerzetesek voltak, akik néhány éven belül elhunytak.

A lelkigyakorlatos házat végül kénytelenek voltunk eladni, s ennek árából New Yorkban, a 83. utcában létesítettem egy kis rendházat. Nagy terveket fűztem hozzá: reméltem, valamiféle központ alakul ki, s ott van a Szent István-templom is, ahová be kellett segíteni. S Bostontól Washingtonig képesek leszünk megfelelni a magyarok lelkipásztori ellátásának. Ám a római rendi vizitátor jelentése alapján, amikor látta, hogy létszámunk tizenhétre csökkent, a közösségi élet fönntartása érdekében a custódiát 1992-ben megszüntették. Ekkor kénytelen voltam a rendházat eladni, s a pénzt a hazai provincia kapta meg, magam pedig a Szent István-templomhoz kerültem magyar lelkipásztori szolgálatra.

Hogyan került a Szent István-templom a helyi egyházmegyéhez?

- Már a második világháború előtt az amerikai ferences provincia látta el a lelkipásztori szolgálatot. Spellmann bíboros, New York-i bíboros 1945-ben levelet írt XII. Piusz pápának, hogy valamennyi, Amerikában lévő szerzetesi templomot kisajátítja, s azok ettől kezdve a mindenkori egyházmegye püspökéhez tartoznak. A kolostorok megmaradhattak a szerzetesek kezén.

New Yorkban lelkipásztor voltam a 72. utcában lévő Isteni Szeretet Leányai nővéreknél is, akik korábban a magyar plébániák mellett működő magyar elemi iskolákban tanítottak Kaliforniától Chicagón át New Yorkig.

Ez utóbbi város milyen képét mutatta önnek?

- New Yorkban mindenféle népcsoport és faj előfordul. Amikor 1970 és 1972 között először szolgáltam ott, általában fehérek és feketék éltek a metropoliszban. Az 1980-as évekre azonban Amerika teljesen "elszínesedett". Tízmillió számra érkeztek a spanyol anyanyelvűek, afrikaiak, indiaiak, Fülöp-szigetekiek. Akkoriban nagy szükség volt gyermekfelvigyázókra, ápolónőkre, s köztük azóta is rengeteg filippínó található.

A sokféleségben jelen vannak a zsidók is, a legtöbb befolyásos helyen megtalálhatók. Jelentős mértékben ők határozzák meg New York arculatát. Rendkívül nagy figyelmet szentelnek arra, hogy a családokban - ahol általában legalább négy gyermek születik - mindegyiknek egyetemi diplomát adjanak a kezébe. Otthon szigorú rend uralkodik, előbb a tanulás, addig nincs televízió vagy más szórakozás. Rendkívül céltudatos törekvés jellemzi őket, hogy megfeleljenek a vezető szerepre, s így nevelik gyermekeiket is. Ebből tanulhatnánk.

Amennyire láttam, szombatonként rendszeresen fölkeresik a zsinagógát, őrzik a vallásukat, nemcsak az úgynevezett ortodoxok, hanem mások is, s igyekeznek a gyermekeikkel is megtartatni.

És a katolikusok?

- New Yorkban a katolikusok kisebbséget képeznek, ezen belül a magyarok különösen. Azt tapasztaltam, a magyarok nem szeretnek közösségben élni és közösségi szellemben gondolkodni. A New York-i egyházmegyében ma mintegy nyolcvanhétezer magyar élhet, a katolikusok mellett reformátusok, zsidók és más felekezetek tagjai. A vasárnapi magyar szentmisén általában százharminc-százötven hívő vett részt. A nagy tömeghez képest elenyésző számban... Az újabb kivándorló nemzedékek pedig már nemigen éreznek igényt a lelkipásztori szolgálatra. Rövidebb időre, néhány évre érkeznek, éjjel-nappal dolgoznak, hogy minél több pénzt szerezzenek, a templommal nem sokat törődnek.

A vallás a nemzeti azonosság megőrzését jelentette, vagy gyakorló hitéletet?

- Mindkettőt. Az emigránsok körében különféle magyar szervezetek jöttek létre, de a magyarság összefogását mégis leginkább a magyar templomok teljesítették.

Milyen volt a viszony a különféle magyar emigránscsoportok között?

- 1974-ben detroiti plébánosként szívvel-lélekkel álltam neki a munkának, de nem tudtam, mit csinálok rosszul, miért tartózkodóak velem szemben a hívek, az úgynevezett öreg amerikások. Később felvilágosítottak: maga új magyar, s nem régi amerikás. A régi, tehát háború előtti emigránsok még a papjukat sem fogadták el.

Később fönntartással voltak a "D. P.-kkel" (displaced person), a háború után a korábban Amerikával szemben álló országokból, így Magyarországról érkezettekkel szemben. S nagy volt a szellemi szintkülönbség is. Az újonnan érkezettek magasabban képzett emberek voltak, ami sértette a régi amerikásokat. Majd jöttek az 1956-osok, akik végképp kettészakították az amerikai magyarságot. Legtöbbjük jó szakképzettséggel rendelkezett, s egy évtized alatt sokkal többre vitte, mint azok, akik már ötven éve ott éltek.

Kapcsolatba került-e az emigráció politikai mozgalmaival, az egyik kiemelkedő személyiséggel, az ugyancsak katolikus pap Varga Bélával?

- Lelkipásztori szolgálat szempontjából Varga Béla helyét örököltem, aki negyven éven keresztül az Isteni Szeretet Leányai nővéreknél lakott a 72. utcában. Az 1990-es évek elejétől én miséztem helyette. Varga Béla minden szempontból az amerikai magyar emigráció felső osztályához tartozott, az emigráció politikai áramlatában magam nem vettem részt.

Hogyan ítélik meg az ottaniak a legutóbbi idők amerikai politikáját?

- Szakadás mutatkozik az iraki háború ügyében. Az amerikaiak több mint fele helyteleníti. Ha Bush elnök tudta volna, miféle partizán-terrorista háborúvá alakul, valószínűleg nem megy bele... de ott vannak, s ma már szeretnének presztízsveszteség nélkül megszabadulni ettől.

Hol volt ön 2001. szeptember 11-én?

- Két nappal korábban ünnepeltük a winnipegi magyar templom ötvenéves évfordulóját. Bár már nem mi szolgálunk ott, de a magyarul beszélő szlovák pap meghívott erre az alkalomra. Tizedikén, hétfőn indultam Torontóba, hogy az esti géppel továbbmenjek New Yorkba. Ám a gép a New York és környékén tomboló vihar miatt csak másnap reggel indult: kedden nyolckor szállt föl Torontóból New Yorkba. S amikor a város fölé értünk, a repülőgépről látom, hogy lángokban áll a világkereskedelmi központ északi tornya. Leszállás után riadtan kiabálták az emberek, hogy közben a másik toronyba is berepült egy gép. Később tudtam meg, egy ferences szerzetes is meghalt, aki a tűzoltók lelkipásztora volt a 31. utcában. Azt hittem, taxival sikerül hazajutnom, de már minden utat és hidat lezártak.

Végleg hazatért. Hogyan éli meg a váltást?

- Nagyon szerettem Amerikát. Abban a hatalmas birodalomban szabadon lehetett kószálni... négy alkalommal kocsival átszeltem az országot a keleti parttól Kaliforniáig... szép volt, de most, hogy hazajöttem, Budapesten, a rózsadombi Kapisztrán Szent János-templomnál kaptam munkát, a pesti ferenceseknél pedig hetente négy alkalommal gyóntatok. Kedves és kellemes változás történt az életemben.

Nem álmodtam, hogy valaha Amerikába kerülök, s az ottani magyarság egyik vezető lelkipásztori személyisége leszek. Sok lelki élményben volt részem, hálával tartozom mindezért a Teremtőnek, vágyam volt azonban, hogy életem utolsó szakaszában idehaza, az itteni hívekért dolgozzam.

Elmer István

Fotó: Papp Tamás és archívum

Forrás: Új Ember

Bundzsák István,

akiről utcát neveztek el Kiskunhalason

 u. Bundzsák István (Mélykút, 1881., Kkh. 1947.) az első világháborús frontról hazatérve, 1918-1919 fordulóján megszervezte Halason a rendőrséget, majd a Tanácsköztársaság idején a vörösőrség századparancsnoka volt. A Tanácsköztársaság bukását követően négy évig bujkált Alapító tagja, majd elnöke az 1930-ban ujjászerveződött Szociáldemokrata Pártnak. 1945-től a földigénylő bizottság tagja. Kiskunhalas város nemzetgyűlési képviselője 1944- 1947 között

 Braun Márkus
   Idegennyelvű neve: Braun, Marcus 

Mélykút 1865.02.11 - Wien (AT) 1921.03.

 
 Távozás: 1892- US
 Foglalkozás: munkás, hírlapíró, szerkesztő, (német+angol nyelvű magyar lapok), politikus, rendkívüli bevándorlási biztos 

In English:

BRAUN, MARCUS

Port warden; b. Melykut. Hungary, Feb. 11, 1865;
s. Emanuel and Caroline (Rothschild) Braun; ed. in
public sch Budapest, Hungary; m. N. Y. City, March
24. 189o, Fernande Englander; one d., Carola Roose-
velt Braun, b. Sept. 26, 1S9S. Traveled all over
Europe before emigrating to U. S. in 1892; started
life here as porter in dry goods house. After six
months became reporter on German Herold, subse-
quently associated in similar capacity on leading
dailies of N. Y. City. World's Fair correspondent for
Morning Journal. 1893; sp'l correspondent for same
paper at opening of Baltic Canal at Kiel, Germany,
lS9o, and correspondent N. Y. World at Millennial
Celebration at Budapest, 1896. Published in N Y"
City The Hungarian Am. and later Oesterreichisch-
Ungarische Zeitung. Appt'd March, 1903, U. S. Sp'l
Immigration Insp. ; now port warden; in 1905 had
serious altercation with Hungarian Gov't, which led
to serious diplomatic friction between U. S. and
Austro-Hungarian Gov't. Later Hungarian Gov't,
apologized and incident was amicably closed. Editor
and publisher Monthly Review "Fair Play." Prior to
immigrating to U. S. served two years in First Hun-
garian Inf. Reg't at Budapest, as private. Republican
Mason, Odd Fellow; mem. First Hungarian Sick and
Benevolent Society, etc. Clubs: Republican, Hun-
garian, Hungarian Republican, N. Y. Press. Address'
501 Fifth Av., N. Y. City. 

A cikk forrása: itt
 

                                        Görhöny Gergely

 (Mélykút, 1945.-Gyula, 2004. augusztus 26.) – általános sebész, aneszteziológus, osztályvezető főorvos, 1969-1973 között a gyulai kórház sebészetén dolgozott, 1974-1976 között Battonyán körzeti orvos, majd 1977-től ismét Gyulán élt és dolgozott aneszteziológusként

KISS Péter, dr. költő

1878-ban született Mélykúton (Baján végezte a középiskolát)

Mélykúton született 1884-ben, ahol apja kocsmáros volt. A képzőt 1904-ben Kalocsán végezte. Baján, majd Somlóvásárhelyen tanított. 1908-ban került Hosztótra, ahol 1946-ig, nyugdíjazásáig tanított. Választott községi képviselő volt, a Népművelődési Bizottság vezetője, a Levente Egyesület és a Polgári Lövészegylet elnöke. Felesége Horváth Ágnes (1887-1965), akitől 10 gyermeke született. Az ő ideje alatt épült Hosztóton 1912-ben az új iskola (Jókai u. 63.). Irodalom: Palágyi Klára: Hosszútót-Hosztót. Hosztót. 2000. 88-89.

 

Kohn Sándor

Szabadkai Bőripar Rt. egyik alapítója

Mélykúton  (Magyarország) született 1873-ban. Apja Herman, anyja pedig Schwartz Eszti. Az állampolgársági bizonylat kiadására vonatkozó 1934. évi kérelméből megtudhatjuk, hogy 168 cm magas volt, ősz hajú, barna szemű, különösebb ismertetőjel nélkül.⁷ 1905 óta lakott Szabadkán. Feleségétől, Jelena Sudarevićtől született fia István, első felesége, Steiner Paula pedig ugyancsak fiút szült neki: Emerichet (Szabadka, 1905 – Ukrajna, Voronyezs, 1943), aki Németországban tanult.⁸ Kohn Emerich (Mirko) 1939-ben betéti társaságot alapított, bőr-, toll- és gyapjúkereskedést (Ct. XIII 187.). A társaság külső tagja Conen Jakobcsics Vilmos volt, 1 millió dináros összeggel. Kohn Emerich a jugoszláviai Mózes-hitűek 1934-ben alapított egyesületének az elnöke volt. Sándor özvegye, Jelisaveta és kiskorú fia, István 1950-ben kitelepül Palesztinába⁹, vagyonukat pedig, a Zrínyi tér 33. és 35. alatti házaikat pedig államosítják.

 

 

Zakupszky László

Nyugalmazott iskolaigazgató (1911 - 2004)

Mélykúton született

Baján végzett Tanítóképzőt.

1933-ban az akkori oktatási miniszter utasítására került Mátraszentimrére. Először tanító, majd iskolaigazgató volt. Nyugállományba vonulásáig - 1971 - látta el ez az igazgatói feladatot.

A Mátra szerelmeseként évtizedeken keresztül foglalkozott a hegység természetrajzával, kutatta az itt élő emberek történelmét, gyűjtötte néprajzukat. Munkáját Mátraszentimre és környéke című könyvében publikálta. Pedagógusként, tanácselnökként nagy érdemei voltak a falu közműhálózatainak megvalósításában, a helyi lakosok műveltségének, tudásának gyarapításában. Aktív kezdeményezője, szervezője volt a mátraszentimrei Tájház létrehozásának

 

 

 

dr. Vörös László

Mélykúton született 1934-ben. Kiskunhalason érettségizett, majd 1962-ben a szegedi egyetemen szerzett magyar–történelem szakos középiskolai tanári oklevelet. Diploma után az egyetem újkori magyar irodalomtörténeti tanszékére került oktatónak, ahol nemcsak irodalomtörténetet, hanem verstant, esztétikát, műfajelméletet is tanított. Már ekkor publikált a Tiszatájban, amelynek egyetemi oktatómunkája mellett 1967-től rovatvezetője, 1975-től 1986-ig főszerkesztője volt. 1986 nyarán Annus Józseffel és Olasz Sándorral együtt őt is leváltották a betiltott lap éléről. Az 1989-es rehabilitáció után 1989-től 1997-ig a Tiszatáj szerkesztőbizottságának elnöke, majd a Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának tagja volt.

Közel kétszáz tanulmánya, kritikája jelent meg. 1996 és 2000 között a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja volt. Tavaly tavasszal látott napvilágot a Szigorúan ellenőrzött mondatok című könyve. Tizenkét éven keresztül készítette feljegyzéseit a központi főszerkesztői értekezleteken – ezekre építve mutatta be kötetében a korszak politikai légkörét. Írása több mint visszaemlékezés, személyes élménybeszámoló – nemcsak azok számára tanulságos olvasmány, akik átélték a kádári puha diktatúra éveit, hanem haszonnal forgathatják azok is, akiket érdekelnek a hetvenes-nyolcvanas évek kultúrpolitikai történései.

Vörös Lászlót tavaly decemberben, 70. születésnapján barátai és tisztelői egy róla szóló kiadvánnyal köszöntötték, amelyből kiviláglott embersége és tisztessége. Márciusban a Szegedi Nemzeti Színházban ünnepelték, amikor átvette a Szegedért Alapítvány társadalmi és állampolgári kuratóriumának díját.

Vörös Lászlót  október 8-án, szombaton 12 órakor temették el a Bács-Kiskun megyei Mélykút kálvária temetőjében

 

Fenyő Miksa

(Mélykút , 1877. 12. 08. – Bécs, 1972. 04. 04.)

Kritikus, szerkesztő, jogász. 1899-ben jogi diplomát szerzett a budapesti egyetemen, majd ügyvédi irodát nyitott a fővárosban. A Nyugat egyik alapítója, 1908 és 1917 között egyik szerkesztője volt.

Kritikáival és esszéivel a Nyugat körüli polémiákban aktívan részt vett. A Gyáriparosok Országos Szövetségének előbb másodtitkáraként, majd ügyvezető igazgatójaként mindvégig sokat tett a lap gazdasági támogatásért, fennmaradásáért. 1921 és 1929 között főmunkatársa, 1914 és 1925 között társkiadója volt a Nyugatnak. 1931–35-ben országgyűlési képviselő. 1938-ban lemondott a gyáriparosok szövetségében viselt állásáról. A német megszállás alatt Budapesten rejtőzködött, 1944. jún. 24. és 1945. jan. 17. közt naplót vezetett (Az elsodort ország, 1946). 1945-től a Gyáriparosok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke és kereskedelmi igazgatója lett. 1948 végén külföldre távozott, előbb Rómában, Párizsban, majd 1953-tól New Yorkban élt; 1970-ben Bécsbe költözött. A Nyugat folyóirattal kapcsolatos emlékeit és dokumentumait az emigrációban publikálta, mely Vezér Erzsébet gondozásában kibővítve megjelent Magyarországon is.

 

 

Szvetnik Joachim (Mélykút, 1927. máj. 30. – Baja, 1988. márc. 30.): ötvös, restaurátor, Kossuth-díjas (1988).

 

 Tanulmányait a Képzőművészeti Főisk. szobrász szakán kezdte 1951-ben, de még abban az évben – saját kérésére – átkerült az Iparművészeti Főisk.-ra, ahol 1957-ben mint tervező ötvösművészvégzett. Mestere – mások mellett – Borsos Miklós volt. Az Iparművészeti Múz.-ban dolgozott nyugdíjazásáig. Másolatot készített Szentpéteri József ötvösművész ezüst kannájáról, ezután bízták meg az Esterházy kincstár 25 ötvösművének restaurálásával. A művek többsége a II. világháborúban roncs állapotúvá vált, helyreállításuk egyedülálló szakmai felkészültséget, türelmet igénylő, bonyolult feladat volt. Rendbehozatalánál szükség volt valamennyi fontos ötvösművészeti technika felhasználására, ill. az eredeti műtárgyak alkotásakor használt eljárások rekonstruálására. Külföldi múz.-ok is igénybe vették munkáját: a berlini múz.-ok részére gótikus ezüst szobrok helyreállítását végezte. Hazai és nemzetközi eredményei alapján 1977-ben részt vett abban a bizottságban, amelynek feladata volt az USA-ban őrzött m. koronázási jelvények azonosítása, vizsgálata, és ennek alapján a jelvények hazaszállításának előkészítése. A restaurálással kapcsolatos módszerekről tanulmánya jelent meg a Múz. Évk.-ben és más szaklapokban. 1980-ban előadást tartott a Nürnbergi Nemzetközi Restaurátor Kongresszuson a roncstárgyak helyreállítási módszereiről. Mestermunkáiból 1987 okt.-ében nyílt kiállítás az Iparművészeti Múz.-ban. – Fő restaurálásai: az ún. Mátyás serleg (Nürnberg, 1510-20); Zápolya serleg (Nürnberg, 16. sz.); Bányász serleg. Petzold serleg (Nürnberg, 1600 körül); Zománcos aranytál, Bacchus kocsi (Augsburg, 1660); Vezekényi tál és elefántcsont kupák stb. (Iparművészeti Múz.); Bölényszarv serleg, bizánci sztaurotéka (Esztergomi Kincstár); kehelymásolatok, óntárgyak (Pápai Református Egyház gyűjteménye); A millenniumra készült Árpád-szobor helyreállítása (Ráckeve).

 

Putterer Péter és társai pere,

1949. jan. 14.: a →Mindszenty-per mellékpere. - A szegedi népbíróságtól a vádlottak (az 1-4., 7. és 9. rendű vádlottak pol. jogaik megvonása mellett) a következő büntetéseket kapták: 1. rendű vádlott: Putterer Péter mélykúti kp.: 4 év börtön, teljes vagyonelkobzás és 10 év hivatalvesztés; 2. r. Orbán Sándor szabósegéd: 1 év börtön, 3 év hivatalvesztés; 3. r. Rácz Sándor csizmadiasegéd: 8 hó börtön, 3 év hivatalvesztés; 4. r. Varga József géplakatossegéd: 6 hó börtön, 3 év hivatalvesztés; 5. r. Fekete János fiatalkorú bognártanonc: 8 hó fogház; 6. r. Szalai Ferenc fiatalkorú cipőfelsőrészkészítő-segéd: 6 hó fogház; 7. r. Fehér Ádám kőmívestanonc: 4 hó börtön, 3 év hivatalvesztés; 8. r. Bálint József fiatalkorú borbélysegéd: 6 hó fogház; 9. r. Drégely Imre szabósegéd: 6 hó börtön, 3 év hivatalvesztés. A föllebbviteli tárgyalást Bpen 1949. IX. 21: a Népbíróságok Orsz. Tanácsa tartotta. Putterer kivételével mindegyik vádlott ítéletét súlyosbították. A fogházbüntetést Bálint József kivételével börtönre változtatták. A 2. r. vádlott büntetését 2 év, a 3. r-ét 1 év, a 4. r-ét 10 hó, az 5. r-ét 7 hó, a 6. r-ét 6 hó, a 7. r-ét 10 hó, a 9. r-ét 10 hó börtönre növelték. Orbán és Rácz 10 é., Bálint 3 é., a többiek 5 é. hivatalvesztést kaptak mellékbüntetésként. Néhány esetben rész-vagyonelkobzást is kimondtak. - A Szabad Nép (1948. XII. 8.) szerint „Mindszenty mélykúti ügynöke második Pócspetrit akart kirobbantani”. A perben elítélt fiatalok összekülönböztek a M. Dolgozók Pártja helyi titkárával és annak szüleivel, a kp-t fölbújtással vádolták meg. B.Ma

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Szabó István

(Mélykút, 1882. aug. 28. – Baja, 1956. máj. 24.) 1907-1959, 0,03 ifm /Fegyelmi 1907. /Segélykérelem /Szabadságkérelmek /Jánoshalmi Általános Takarékpénztár igazgatójává választják 1936. /Cikkek ellene a Bácskai Újságban 1939. és a Jánoshalma és vidéke c. újságban 1948. /Papi nyugdíj 1952, 1954. /Bajára költözik 1954. /Végr. 1924. /Obitus /Massa (Personalia-2002)
Szabó István c. apát, nyug. jánoshalmi plébános elhunyt Baján 1956. máj. 24. (Kronológia-2009)

Kőszeghy Mihály:

(Mélykút, 1874. január 24. - Kalocsa, 1946. október 26.) Szülei Kőszeghy Ferenc községi orvos és Devits Borbála. Középiskola: Szabadka, Kalocsa. Teológia: Kalocsán, majd 1894: a római Collegicum Germanicum Hungaricumban. 1897. október 28.: szent. 1898. december: a római Gergely egyetemen teológiai doktori címet kapott. 1899: káplán Bácskertesen. 1900: a kalocsai kisszeminárium alkormányzója. 1907: székesegyházi hitszónok. 1910: fajszi pléb., képviselőjelölt néppárti programmal, de nem választották meg. 1925: mélykúti pléb. Káptalani tisztségei: 1924. december 10.: tb. 1931. szeptember 16.: tiszai főesp. 1934. szeptember 1.: bácsi főesp. 1936. június 27. (eskü): székesegyh. főesp. 1939. augusztus 31.: bácsi kisprépost. 1946. április 27.: éneklő. Munkái: cikkei megjelentek a Kalocsai Néplapban (1899-1911.), Kat. Szemlében (1900-1910.), Alkotmányban (1901-1913.), Magy. Szemlében (1902.), Zászlónkban (1902-1914.), Magy. Kultúrában (1913.), Tiszántúlban (1918.) Művei: Jézus és a jó gyermek. (Budapest, é. n.) – Szt. Ignác fiai Tomory városában. (Kalocsa, 1935.) – Virágszálak Szt. Ferenc és társai életéből. (Gyöngyös, 1943.) – Vérrózsák. Assisi Szt. Ferenc dicsőséges sebei. (Budapest, 1946.) Bibliográfia: Magy. Katolikus Almanach II. – Magy. Nemzeti Bibl. 1943. – Gulyás XVII. 522. (Kanonokok-1998)
Kőszeghy Michael, nat. 24. Jan. 1874. in Mélykút, gymn. 1883-91. in Szabadka et Coloeae, theol. 1891-99. Colocae et Romae, ord. 28. Oct. 1897. Romae, 1898. valetudinarius, 1899. Coop. in Bácskertes, 1900. subregens Sem. puer., item catecheta in scholis elem. Coloc., director Sodalitii S. Pueritiae Jesu, director consoc. ss. altaris Coloc., 1907. praebendatus et concionator, moderator Ephemeridis Kalocsai Néplap, 1910. parochus in Fajsz, 1924. canonicus ad hon., 1925. parochus in Mélykút, V. A. diac., 1931. canon. Metrop. Eccl. Coloc. Archidiac. Tibisc., rector Semin. Maioras, praef. deficientiae, iudex prosynod., 1935. Archidiaconus Bacsiensis, Praeses Comm. Arch. pro arte eccj., 1938. Prael. Dom. S. S., 1939. Praep. Min. S. Pauli de Bács. SS. Theol. doctor Romanus (Schem. 1942)

Kőszeghy Mihály

dr. kanonok (Mélykút, 1874. jan. 24. – Kalocsa, 1946. okt. 26.) 1897-1947, 0,03 ifm /Jelentés pappá szenteléséről (Róma) 1897. /Tan. Coll. Germ. Hung. 1898-ban hazatér /Római zarándoklatok vezetése 1903, 1908-17. /Sajtóper 1935. /Obitus /Massa (Personalia-2002)
KŐSZEGHY Michael 90, 91, 99, 103, 109, 143, 187 (Történeti Sematizmus-2002)
Kőszeghy Mihály (Kronológia-2009)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés